Peller Ádom vagyok, kreatív esküvő fotózással foglalkozom. Kamaszként ismerkedtem meg a fotózás világával, elsőként természetfotókat készítettem, illetve az utazásainkon kattintgattam – akkor még egyszerű kis filmes Minolta fényképezőgépemmel. Később az egyetemi évek alatt kezdtem bele az esküvői fotózásba, barátaim nagy napját megörökítve, idővel pedig a pozitív visszajelzések és megkeresések miatt úgy döntöttem, hogy a hivatásomnak is a fotózást és videózást választom…
És nagyjából harminc esküvővel később döntöttem úgy, hogy felveszek egy fotós segédet, mára pedig már két fotóssal, egy operatőrrel, stylisttal és sminkessel dolgozom együtt.
Hogyan dolgozunk?
Kulcsszó az emberközpontúság: nagyon fontosnak tartom, hogy a pár és a fotós között kialakuljon a “kémia”, vagyis fesztelenül tudjanak mozogni a kamera előtt, jó élmény legyen számukra a fotózás. Hamar megtalálom a hangot a megrendelőimmel, és benne vagyok mindenféle egyedi ötlet megvalósításában..
Jó hangulatú, könnyed esküvői fotózásra specializálódtam, egyedi látásmóddal. Mivel a szakmám egyben videós is, így nem csak képen, hanem filmen is át tudom adni az esemény hangulatát.